Maddox FC: Udvardi – Szabó, Kozák, Pilter, Németh, Borbély. csere: Gáspár
G.: Németh (2).
Már a mérkőzés első percében gólt kaptunk, majd ezt követően is a Gólsöröm volt aktívabb. Nagy nehezen a félidő közepétől át tudtuk venni a kezdeményező szerepet, sikerült is egyenlítenünk. A második félidőnek már egyértelmű győzelmi tervekkel álltunk neki, amelyet egy látványos, majd egy-két perc múlva egy könnyelmű hiba után bekapott gól rendített meg. Habár támadtunk, szépíteni is sikerült, de az egyébként bőven verhető, ugyanakkor lelkes ellenféllel szemben ötlettelen akcióink kevésnek bizonyultak.