Inferno – Maddox FC 1-4 (1-3)

Maddox FC: Burkus – Rákosi, Banasák, Szita, Jónás, Kuti cs: Betkó, Buday
G: Jónás (2),  Betkó (2)
A: Szita (2), Jónás, –

A fiatal játékosokat felvonultató hazai csapat hosszú kispaddal állt ki, támadóbb játékkal is tudtak előrukkolni, de mégis mi szereztünk vezetést aránylag korán. Egy védelmi megingásunkat, figyelmetlenségünket kihasználva egyenlíteni tudtak, majd nem sokkal ezt követően egy jogos büntetőt adott meg ellenünk a játékvezető. Ez a momentum a mérkőzés egyik fordulópontját jelentette: Burkus magabiztosan fogta a hetest. A félidőben további két találattal tudtuk növelni előnyünket, ehhez kellett az ellenfél gyenge, míg csapatunk remek helyzetkihasználása.

A második játékrészben az Inferno nyomása tovább nőtt, szükség volt Burkus kiválóbbnál kiválóbb védéseire, beszorultunk, de ennek ellenére masszív volt a Banasák által irányított védekezésünk. Játékunk nem nélkülözte a kemény ütközéseket, sokszor a durvaságba hajló taktikai szabálytalanságokat, faultokat. Csapatként küzdve szereztük meg a megérdemelt három pontot ellenfelünk nem kis bosszankodása mellett.

RT