A számunkra hagyományosan kedvezőtlen, péntek esti időpontban játszott mérkőzésen szűk kerettel, csere nélkül játszva szép eredményt értünk el. Csapatunk már 3-1-re is vezetett. Kiemelendő Borbély Dani teljesítménye, aki három gólig jutott ezen az estén.
A bajnokság harmadik körében, tavasszal, várhatóan immáron hazai pályán a Dream Team csapatát két vállra kell fektetnünk!
Csapatunk a mérkőzés korai szakaszában nagyon magabiztos, négy gólos előnyt alakított ki. Jó helyzetkihasználás mellett, helyenként szép játékkal nagy gólarányú győzelmet arattunk.
Már a mérkőzés első percében gólt kaptunk, majd ezt követően is a Gólsöröm volt aktívabb. Nagy nehezen a félidő közepétől át tudtuk venni a kezdeményező szerepet, sikerült is egyenlítenünk. A második félidőnek már egyértelmű győzelmi tervekkel álltunk neki, amelyet egy látványos, majd egy-két perc múlva egy könnyelmű hiba után bekapott gól rendített meg. Habár támadtunk, szépíteni is sikerült, de az egyébként bőven verhető, ugyanakkor lelkes ellenféllel szemben ötlettelen akcióink kevésnek bizonyultak.