Maddox FC: Burkus – Buday, Schönherr, Dohány, Kovács P., Betkó cs: Kuti, Rákosi, Szita
G: Buday, Kovács P., Betkó
A: Dohány, -, Schönherr
A jónak mondható őszi szereplésünk zárásaként (? – meglátjuk, hogy a Twinsszel játszunk-e még…) bónuszpontokért léptünk pályára a második helyen szereplő Magic Planet ellen.
A fürgelábú fiatalok ellen bunkervédekezés volt a taktika, de ennek ellenére az első félidőben sikerült megszerezniük a vezetést. A fordulás után kisvártatva növelni tudták az előnyüket, ekkor kissé kilátástalannak tűnt számunkra a mérkőzést. Talán elaltattuk a gyanakvást, és így nemcsak a szépítő találatot szereztük meg, amely kissé össze is zavarta a fehér mezeseket, hanem kisvártatva az egyenlítést is. A harmadik gólunk már hab volt a tortán. Szebbnél szebb gólokkal fordítottunk. Az utolsó tíz percnek vezetéssel vágtunk neki, azonban a presszúrát nem bírta csapatunk, több elpuskázott helyzet, illetve remek Burkus-védés után sikerült egyenlíteniük. Majd az utolsó percekre emberelőnybe kerültünk, miután ellenfelünk egy játékosa hevesen vitatott egy a hatosunkon belüli szituációt. A győztes gólért küzdve talán túlzottan kinyíltunk, területet adtunk, ezt kihasználva az emberhátrányban játszó Mágikusok megszerezték a győzelmet.
Egy lefutottnak tűnő, de végül mégis nyitottá vált meccsen kiválóan helyt álltunk, keményen küzdöttünk egy nagyobb játéktudású ellenféllel szemben, akit sikerült megizzasztanunk.
RT